Általános Szerződési Feltételek

Hatályos 2018.05.25-től

Tájékoztatjuk, hogy a kertishop.com domainen működő webáruház (továbbiakban: Webáruház) használatával Ön elfogadja a jelen Általános Szerződési Feltételekben (ÁSZF) foglalt rendelkezéseket. Kérjük, hogy kizárólag akkor használja tovább a Webáruházat, ha a jelen felhasználási feltételeket megismerte, és azokat maradéktalanul elfogadja.

A Fehér és Társai Kft. a Webáruház üzemeltetőjeként (a továbbiakban: Üzemeltető) a jelen ÁSZF rendelkezéseit, a forgalmazott termékek körét, vételárát, határidőket, stb. szabadon megváltoztathatja. Az Üzemeltetőnek az adott termék adott áron történő eladására vonatkozó kötelezettsége a termék árának a Webáruházban közzétett megváltoztatásáig áll fenn. A változás a Webáruházban történt megjelenítés időpontjától hatályos. Bármely vásárlónak, aki nem ért egyet a szabályok módosításával, fel kell hagynia a vásárlással. A változtatások a már korábban létrejött szerződéseket (visszaigazolt megrendeléseket) nem érintik.

1) ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.1) A jelen felhasználási és általános szerződési feltételek a kiskereskedelmi forgalom keretében történő vásárlásra vonatkoznak.

1.2) Az Üzemeltető cégadatai és elérhetőségei az alábbiak:

Cégnév: Fehér és Társai Kft.
Székhely: 1038 Budapest, Szentendrei út 276.
Levelezési cím: 1038 Budapest, Szentendrei út 276.
Ügyfélszolgálat, személyes átvétel és ügyintézés: 1038 Budapest, Szentendrei út 276.
E-mail: info@kertishop.com
Telefon: +36 1 387 7909
Cégjegyzékszám: 01-09-064570
Adószám: 10310355-2-41
Szerződés nyelve: magyar, a szerződést az üzemeltető iktatja

1.3) Az Üzemeltető tárhelyszolgáltatójának adatai és elérhetőségei az alábbiak:

Cégnév: RackForest Kft.
Elérhetőség: 06 70 3981166, info@rackforest.hu
Székhely: 1108 Budapest, Kozma utca 2.

1.4) A Webáruház megtekintésével, a regisztrációval, illetve a vásárlással (az itt felsorolt magatartások bármelyikével) a jelen ÁSZF szerinti szerződés jön létre az Üzemeltető és a Webáruház használója között. Ön mint a Webáruház használója (a továbbiakban: Felhasználó) köteles elfogadni a jelen ÁSZF feltételeit. Amennyiben Ön az ÁSZF bármely rendelkezését nem fogadja el, úgy az oldalt nem használhatja, a Webáruházban vásárlást nem eszközölhet.

1.5) A Webáruház használata, valamint a Webáruház által nyújtott szolgáltatás igénybevételéhez szükséges adatszolgáltatás önkéntes alapon történik, és az adatokat az Üzemeltető csak a szolgáltatás megfelelő nyújtásához szükséges mértékben, a weboldalon található Adatkezelési Tájékoztatóban meghatározottaknak megfelelően használja fel.

2. A VÁSÁRLÁS MENETE, A SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE

2.1) Az oldal megtekintésével létrejött szerződéses jogviszony mellett a Webáruházban történő vásárlás esetén szállítási (adásvételi) szerződés jön létre a Felhasználó mint vevő és az Üzemeltető mint eladó között, amely jogviszonyra a megrendelés és visszaigazolás, valamint a jelen ÁSZF rendelkezései egyaránt irányadók. A Webáruház 10 napon belül elfogadja a vásárló megrendelését, ennek hiányában a vásárló mentesül vételi ajánlati kötöttsége alól. A rendelés leadását követően küldött „visszaigazoló email” egy automatikusan küldött jelzés, az nem tekinthető a jelen pont szerinti elfogadásnak.

2.2) Az adásvételi szerződés feltételeit a megrendelés elküldésével a vásárló elfogadja. A szerződés a megrendelés teljes körű kitöltését és a beírt adatok ellenőrzését követően az alábbiak szerint jön létre:

2.2.1) Futárral történő kiszállítás esetén:

Az Üzemeltető által küldött azon tájékoztató e-mail kézhezvételekor, amelyben értesíti a Felhasználót a csomag futárszolgálatnak történő átadásáról, a szállítás várható időpontjáról. Ez nem a vásárlást követő pár percen belül kapott automatikus visszaigazoló e-mail, amely mindössze arról tájékoztatja a vásárlót, hogy a megrendelése technikailag rögzítve lett.

2.2.2) Személyes átvétel esetén:

Az Üzemeltető által küldött tájékoztató e-mail megérkezésekor, amelyben értesíti a Felhasználót a termék személyes átvételi lehetőségéről és az átvétel lehetséges időpontjairól. Ez nem a vásárlást követő pár percen belül kapott automatikus visszaigazoló e-mail, amely mindössze arról tájékoztatja a vásárlót, hogy a megrendelése technikailag rögzítve lett.

A fentiek szerinti tájékoztató e-mailekkel a 45/2014.(II. 26.) Korm. rendelet szerinti „távollévők között kötött szerződés” jön létre a Felhasználó (mint Vevő) és az Üzemeltető között.

2.3) A megrendeléseket a Webáruház automatikusan tárolja elektronikus formában, ezeket a vásárló később visszanézheti. Felek az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelően megállapodnak, hogy a Webáruházban eszközölt megrendelés útján létrejött szerződés írásban megkötöttnek minősül, a szerződés magyar nyelven jön létre, és arra Magyarország joga irányadó. A szerződésre vonatkoznak a jelen ÁSZF rendelkezései. Kérés esetén megrendelésről a megrendelés azonosítójának ismeretében az Üzemeltető másolatot küld elektronikus formában.

2.4) Tekintettel arra, hogy a szerződés írásban megkötött szerződésnek minősül, a Felek megállapodnak, hogy az Üzemeltető, valamint a Felhasználó közötti, a Felhasználó regisztrációs vagy megrendelési adatai között szereplő e-mail címen történő kommunikáció írásbeli kommunikációnak minősül.

2.5) A megrendelésre vonatkozó e-mailen történő visszaigazolás az Üzemeltető és a Felhasználó között létrejött szerződés tartalmát képezi, és annak e-mailen történő megküldése eleget tesz a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 18. § szerinti „írásbeli megerősítés” követelményének. Kérjük, hogy e dokumentumokat olvassa el, és őrizze meg! Kérdése esetén lépjen kapcsolatba a Webáruházzal.

2.6) A megrendelések leadása a Webáruház online felületén lehetséges. A Webáruházban tett megrendelést az Üzemeletető csak akkor tudja befogadni és teljesíteni, ha a vásárló a regisztrációs és vásárlási oldalon található mezőket maradéktalanul és helyesen kitölti. Ennek elmulasztásából eredő károkért, illetve a folyamat közben felmerülő technikai problémákért a Webáruház felelősséget nem vállal. A hibásan vagy nem kellő részletességgel megadott címzési, vagy más adatok, információk esetén felmerülő szállítási vagy egyéb többletköltség a vásárlót terheli.

2.7) Adatbeviteli hibák javításának technikai lehetőségei: az adatbeviteli hibák javítására a „Fiókom” fül alatt, a „Fiókom” menüpontban van lehetőség, az érintett adat „Szerkesztés” gombjára kattintva. A regisztrációkor megadott adatokat és belépési jelszót bejelentkezés után bármikor meg lehet változtatni. A “Kosár” tartalma bármikor ellenőrizhető, változtatható, vagy akár törölhető. A megrendelés elküldését követően észlelt adatbeviteli hiba esetén ezt haladéktalanul jelezni kell a fentiekben megjelölt e-mail címen.

2.8) A Webáruházban böngészve a kiválasztott, megvásárolni kívánt termékek saját oldalán a darabszám kiválasztását követően a „Kosárba rakom” funkcióra klikkelve lehet az egyes termékeket a virtuális kosárba betenni. A termékek kiválasztását követően a tényleges rendelési folyamatot a „Tovább a pénztárhoz” feliratú gombra kattintva lehet megkezdeni, majd a számlázási adatok megadását és az adatellenőrzést követően lehet a rendelést véglegesíteni és elküldeni.

2.9) Felhívjuk a figyelmet, hogy minden egyes véglegesített megrendelést a Webáruház rendszere külön megrendelésként kezel, így előfordulhat, hogy az egymás után közvetlenül, azonos vásárlónak és címre leadott megrendelések is külön csomagban kerülnek kiszállításra, amely esetben a szállítási díj is minden megrendelésnél külön felszámításra kerül. Ha már leadta megrendelését, de a csomagot újabb termékekkel bővíteni szeretné, úgy haladéktalanul lépjen kapcsolatba az ügyfélszolgálattal, így – a megrendelés státuszától függően, azaz a csomag futárszolgálatnak történő átadását megelőzően – még módosítható a megrendelés.

2.10) A Webáruházban történő első vásárlást megelőzően szükséges regisztrálni, a későbbi rendelések esetén pedig a már létrehozott regisztrációs fiókba kell bejelentkezni. A regisztráció megkönnyíti a későbbi vásárlást.

2.11) Az oldalon feltüntettet árak minden esetben az ÁFÁ-val növelt bruttó árak, kivéve, ha az ÁFA külön feltüntetésre kerül. A bruttó árak tartalmazzák a vásárláskor hatályos jogszabályokban az adott termékkör tekintetében meghatározott mértékű általános forgalmi adót. A Webáruházban feltüntetett árak visszavonásig vagy megváltoztatásig érvényesek. A Webáruházban szereplő termékképek tájékoztató jellegűek és a valóságtól eltérhetnek.

2.12) Az Üzemeltető a jelen ÁSZF-ben és a megrendelés visszaigazolásában szereplő feltételek szerint köteles a Felhasználó által megrendelt termékeket a megrendelésben megjelölt szállítási címre eljuttatni.

2.13) A Felhasználó köteles a terméket a megrendeléskor megadott címen átvenni, valamint a kiszállítással egyidejűleg, vagy azt megelőzően a termék vételárát és a feltüntetett járulékos költségeket (például szállítás, utánvét-kezelés díja) a jelen ÁSZF-ben szereplő feltételek szerint megfizetni.

2.14) Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy egyes megrendeléseket ne fogadjon el, ebben az esetben nem jön létre szerződés a Felek között. Az Üzemeltető továbbá jogosult indokolás nélkül elállni a szerződésektől, ebben az esetben a már megfizetett vételárat haladéktalanul visszafizeti a Felhasználó részére.

2.15) Fizetési módok

A megrendelt termékek vételárát és az esetleges járulékos költségeket (amelyek minden esetben feltüntetésre kerülnek a megrendeléskor) a vásárló előzetes a megrendelés elküldésekor online bankkártyás fizetéssel, banki utalással, az ügyfélszolgálaton történő készpénzes fizetéssel, illetve a futárnak történő készpénzes vagy bankkártyás fizetéssel teljesítheti (Utánvét).

Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013.

2.16) Átvételi módok

2.16.1) A megrendelt termékeket a Felhasználó választása szerint futárszolgálat útján történő kiszállítással juttatja el a megadott címre, illetve mód van személyes átvételre is az Üzemeltető által az értesítő e-mailben megadott címen.

2.16.2) Futárszolgálattal történő kiszállításra a megrendelés ellenértékének előre utalása vagy utánvétes fizetés esetén van lehetőség. A várható szállítási napról a vásárló e-mailben vagy telefonon kap értesítést. A kiszállítást futárszolgálat végzi. Az utánvétes fizetés készpénzben vagy bankkártyával lehetséges.

2.16.3) Személyes átvétel választása esetén a vásárló előre egyeztetett időpontban az Üzemeltető fent megjelölt átvételi helyén veheti át a termékeket a megrendelés ellenértékének előre utalása vagy készpénzes fizetés esetén. A Webáruház értesítést küld a Felhasználónak az átvétel kezdőidőpontjáról. Eltérő megállapodás hiányában a Webáruház a termékeket ezen értesítéstől számított 8 munkanapig tárolja.

2.16.4) A rendeléseket a Webáruház általában 5 munkanapon belül tudja teljesíteni, a termékeket feladni, amennyiben az adott termék raktáron van. A Webáruház törekszik a szállítási határidő betartására, azonban nem felel azért, ha ezen szokásos szállítási idő nem tartható. Az esetleges késedelem esetén a Webáruház törekszik, de nem köteles a vásárlót értesíteni.

2.17) A vevő köteles a kiszállítás (vagy személyes átvétel) időpontjában a csomag sértetlenségét, a termékek darabszámát ellenőrizni, és az átvételi elismervényt aláírni. Sérült csomagolás esetén a helyszínen jegyzőkönyvben kell rögzíteni a hibát. Ajánlott a termék sértetlenségét is az átvételkor ellenőrizni, és mennyiségi hiány vagy sérült termék esetén a helyszínen jegyzőkönyvben rögzíteni a hiányt vagy hibákat. A nem sértetlen csomagolású terméket a vásárló csak saját felelősségére veheti át. A jegyzőkönyv felvételének hiányában távollévők között kötött szerződések esetén irányadó elállási jog gyakorlására, mennyiségi kifogásra, továbbá sérült termék miatti szavatossági igények érvényesítésére a lehetőségek korlátozottak. Mennyiségi, illetve sérültség miatti reklamáció akkor fogadható el aggálytalanul, ha a csomag felbontásáról videofelvétel készül, amelyen jó minőségben, egyértelműen látszik, hogy a csomag a felvétel indulásakor bontatlan volt (a csomag minden oldala felvételre kerül), és a felvétel vágatlanul rögzíti a csomag teljes tartalmát.

2.18) Amennyiben a kiszállítás során a csomag átvétele sikertelen, ennek tényéről a szállító értesítést hagy, majd egy további alkalommal ismét kísérletet tesz a csomag kiszállítására. A kiszállítás munkanaponként 8-17 óra között történik. A vásárló köteles olyan szállítási címet és telefonszámot megadni, ahol a fenti időintervallumban elérhető.

3. KELLÉKSZAVATOSSÁG, JÓTÁLLÁS, TERMÉKSZAVATOSSÁG

3.1. Kötelező jótállás

3.1.1. A Szolgáltatót termékeire vonatkozóan a Polgári törvénykönyv és a 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet alapján jótállási kötelezettség terheli, amely azt jelenti, hogy a jótállás időtartama alatt a felelősség alól csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba a termék nem rendeltetésszerű használatára vezethető vissza.

3.1.2. A jótállás időtartama (a jótállási idő) a tényleges teljesítéssel, tehát a terméknek az Ügyfél részére történő átadásával, vagy ha az üzembe helyezést a Szolgáltató vagy annak megbízottja végzi, az üzembe helyezés napja. Ha az Ügyfél a fogyasztási cikket az átadástól számított hat hónapon túl helyezteti üzembe, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a fogyasztási cikk átadásának napja. Tartós fogyasztási cikknek minősülnek az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló 151/2003. (IX.22.) Kormányrendelet mellékletében felsorolt termékek.A jótállás időtartama az eladási árhoz igazodik az alábbiak szerint.

a) 10 000 forintot elérő, de 100 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén egy év,

b) 100 000 forintot meghaladó, de 250 000 forintot meg nem haladó eladási ár esetén két év,

c) 250 000 forint eladási ár felett három év.

A rendelet (tárgyi) hatálya csakis az új, Magyarország területén kötött fogyasztói szerződés keretében értékesített és a rendelet mellékletében felsorolt termékekre vonatkozik.

Nem tartozik jótállás alá a hiba, ha annak oka a termék Ügyfél részére való átadását követően lépett fel, így például, ha a hibát:

szakszerűtlen üzembe helyezés (kivéve, ha az üzembe helyezést a Szolgáltató, vagy annak megbízottja végezte el, illetve ha a szakszerűtlen üzembe helyezés a használati-kezelési útmutató hibájára vezethető vissza)
rendeltetésellenes használat, a használati-kezelési útmutatóban foglaltak figyelmen kívül hagyása,
helytelen tárolás, helytelen kezelés, rongálás, elemi kár, természeti csapás okozta.
Jótállás keretébe tartozó hiba esetén az Ügyfél:

elsősorban – választása szerint – kijavítást vagy kicserélést követelhet, kivéve, ha a választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a Szolgáltatónak a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a termék hibátlan állapotban képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát és a jótállási igény teljesítésével az Ügyfélnek okozott érdeksérelmet.
ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeit kímélve nem tud eleget tenni, vagy ha az Ügyfélnek a kijavításhoz vagy a kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt, az Ügyfél – választása szerint – a vételár arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy elállhat a szerződéstől. Jelentéktelen hiba miatt elállásnak nincs helye.
Ha az Ügyfél a termék meghibásodása miatt a vásárlástól (üzembe helyezéstől) számított három munkanapon belül érvényesít csereigényt, a Szolgáltató köteles a terméket kicserélni, feltéve, hogy a meghibásodás a rendeltetésszerű használatot akadályozza.

A kijavítást vagy kicserélést – a termék tulajdonságaira és az Ügyfél által elvárható rendeltetésére figyelemmel – megfelelő határidőn belül, az Ügyfél érdekeit kímélve kell elvégezni. A Szolgáltatónak törekednie kell arra, hogy a kijavítást vagy kicserélést legfeljebb tizenöt napon belül elvégezze.

A kijavítás során a termékbe csak új alkatrész kerülhet beépítésre.

A fogyasztási cikk kijavítása esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amely alatt az Ügyfél a fogyasztási cikket a hiba miatt rendeltetésszerűen nem használhatta

Ha Jótállásra vonatkozó rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk első alkalommal történő javítása során a Szolgáltató részéről megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában a vállalkozás köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles az Ügyfél által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ügyfél részére visszatéríteni.

Ha Jótállásra vonatkozó rendeletben meghatározott jótállási időtartam alatt a fogyasztási cikk három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában -, valamint, ha a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:159. § (2) bekezdés b) pontja alapján az Ügyfél nem igényli a vételár arányos leszállítását, és az Ügyfél nem kívánja a fogyasztási cikket a Szolgáltató költségére kijavítani vagy mással kijavíttatni, a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk kicserélésére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles az Ügyfél által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül az Ügyfél részére visszatéríteni.

Ha a fogyasztási cikk kijavításra a kijavítási igény Szolgáltató részére való közlésétől számított harmincadik napig nem kerül sor, – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – a Szolgáltató köteles a fogyasztási cikket a harmincnapos határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül kicserélni. Ha a fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a Szolgáltató köteles az Ügyfél által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat a harmincnapos kijavítási határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül az Ügyfél részére visszatéríteni.

3.1.3. A jótállási kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségek a Szolgáltatót terhelik.

3.1.4. A Szolgáltató jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.

3.1.5. Az Ügyfelet azonban nem illeti meg az a jog, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan érvényesítsen. Ezen korlátozásoktól függetlenül az Ügyfelet a jótállásból fakadó jogok a meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik.

3.1.6. A jótállás nem érinti az Ügyfél jogszabályból eredő – így különösen kellék- és termékszavatossági, illetve kártérítési – jogainak érvényesítését.

3.1.7. Ha a felek között jogvita alakul ki, melyet békés úton rendezni nem tudnak, az Ügyfél Békéltető testületi eljárást kezdeményezhet. 

3.1.8. Az e pontokban foglalt jogosultságok a Polgári Törvénykönyvben meghatározott fogyasztót illetik meg.

3.2. Önkéntes jótállás

3.2.1. Szolgáltató az általa értékesített termékekre vonatkozóan a Weboldalon, a Termék ismertetőjében megjelölt időtartamú jótállást (garancia) vállal, amely a kormányrendelet szerinti időtartamnál hosszabb is lehet. Szolgáltató az egyes termékekre vonatkozó jótállás időtartamát legkésőbb a termék Ügyfél általi átvételekor adott garanciajegyen (jótállási jegyen) szereplő adatok útján közli. Jelen pontban meghatározott Önkéntes jótállás kizárólag a Szolgáltató és a Polgári törvénykönyvben meghatározott fogyasztók között kötött szerződésekre vonatkozik.

4. A VÁSÁRLÁSTÓL VALÓ ELÁLLÁS JOGA

4.1) A Webáruház vásárlóit megilleti a távollevők között kötött szerződésekről szóló 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szerinti elállási jog, amelyet a termék kézhezvételét követő 14 napon belül lehet gyakorolni.

4.2) Írásban történő elállás esetén határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a vásárló elállási nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi. Az elállás az itt megjelölt feltételekkel gyakorolható.

4.3) Elállás esetén a termék bontatlan vagy bontott állapotban érkezhet vissza Webáruházhoz. Utánvéttel visszaküldött terméket a Webáruház nem vesz át.

4.4) A Webáruházban kizárólag sérülésmentes vagy a rendeltetésszerű használatot meg nem haladóan használt és tiszta termék visszaszolgáltatása esetén köteles a teljes vételárat a vásárló részére megtéríteni. A Webáruház követelheti a fogyasztótól a termékek nem rendeltetésszerű használatából vagy nem megfelelő visszaszolgáltatásából eredő kárai megtérítését.

4.5) Elállásra vonatkozó igényt a vásárló e-mailben, postai úton írásban vagy személyesen jelentheti be.

4.6) Az idézett jogszabályon alapuló elállást nem kell megindokolni.

4.7) Elállás esetén a termék visszajuttatásának költségei a vásárlót terhelik. A vásárlót ezen felül egyéb költség nem terheli. A vásárló a terméket az elállásra vonatkozó jognyilatkozata közlését követő 14 napon belül köteles visszajuttatni az Üzemeltetőnek, ennek hiányában úgy kell tekinteni, hogy az elállási jogát a továbbiakban nem kívánja gyakorolni.

4.8) A termék ellenértékét, valamint a szállítási költséget (ha felszámításra került) legkésőbb a termék Üzemeltetőhöz való megérkezést követő 14 napon belül utalja vissza a vásárló által megadott bankszámlaszámra. A visszatérítés vonatkozik a termék vásárló részére történő kiszállítási költségekre is, kivéve, ha az elállással érintett termékkel együtt más olyan termék is kiszállításra került, amely tekintetében a vásárló nem élt elállási jogával. Üzemeltető a vételárat a termék visszaszolgáltatásáig visszatarthatja.

4.9) A visszaküldött termék Webáruház részére történő visszajuttatásának költségei a vásárlót terhelik. Amennyiben a vásárló nem a jelen ÁSZF és a jogszabályok szerint közli és gyakorolja elállási jogát vagy elállási jogot a fent meghatározott okokból nem közölhet, úgy a Webáruház a vételárat nem téríti vissza, azonban – előzetes egyeztetést követően – mód van a termék visszaküldésére a vásárló részére. Ennek az újbóli kiszállításnak a költségei a vásárlót terhelik.

4.10) Amennyiben egy megrendelés több tételre vonatkozott és az elállás nem terjed ki valamennyi termékre, úgy az Üzemeltető nem téríti vissza a kiszállítás díját.

4.11) Amennyiben kérdése merült fel az elállási jog gyakorlásával kapcsolatban, úgy további tájékoztatásért keresse ügyfélszolgálatunkat az ÁSZF elején található elérhetőségeinken!

Az elállási jog gyakorlására vonatkozó 45/2014. (II.26.) Korm. rendelet szövegét itt olvashatja: http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1400045.KOR

5. A FELELŐSSÉG KORLÁTOZÁSA

5.1) A Webáruházban előfordulhatnak elírások, így téves ármegjelölések, a közzétett adatokért az Üzemeltető nem vállal felelősséget, fenntartja a jogot, hogy ilyen esetben ne fogadja el a megrendelést és ne kössön szerződést, illetőleg a szerződés megkötése esetén attól elálljon.

5.2) Az egyes termékek színeit a felhasználó számítógépe a valóságtól eltérően jelenítheti meg, így a színek teljes egyezőségéért az Üzemeltető felelősséget nem vállal.

5.3) A Webáruházban való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és elfogadását, különös tekintettel a technikai teljesítményekre és a lehetséges hibákra.

5.4) A Webáruház semmilyen módon nem felelős az alább felsorolt pontokban foglaltak miatt, bármilyen okból is következtek be:

Az interneten küldött és/vagy fogadott bármilyen adat meg nem érkezése, véletlenszerű megváltozása.
Bármilyen működési hiba az internetes hálózatban, ami megakadályozza a Webáruház akadálytalan működését és a vásárlást.
Bármilyen meghibásodás, bármely vételi eszközben a kommunikációs vonalakon.
Bármely nem ajánlott vagy tértivevényes formában küldött levél – függetlenül attól, hogy papír, vagy elektronikus formában érkezett –, de főleg bármilyen adat elvesztése.
Bármely szoftver nem megfelelő működése.
Bármilyen programhiba, rendkívüli esemény vagy technikai hiba következményei.

5.5) A Webáruház nem felelős semmilyen alapon, semmilyen közvetlen vagy közvetett kárért, ami a Webáruház áruházhoz való csatlakozás, a Webáruház megtekintése miatt következett be.

5.6) Felhasználó teljes körű és korlátlan felelősséggel tartozik a más személy személyes adatainak megadásából, illetve Webáruházban történő közzétételéből eredő károkért. Az Üzemeltető ilyen esetben minden segítséget megad az eljáró hatóságoknak a jogsértő személy személyazonosságának megállapítása céljából.

6. SZERZŐI JOG

6.1) A Weboldalon található valamennyi tartalom (szöveg, cikk, termékismertető, tájékoztató, jelen ÁSZF stb., ábra, védjegy, kép, más információ illetve adat) szerzői jogai – eltérő rendelkezés hiányában – térbeli és időbeli korlátozás nélkül a Webáruház üzemeltetőjét illetik meg, ezeket a jogokat az Üzemeltető fenntartja. Különösen tilos a Webáruházból letöltött tartalmat a Webáruházban történő vásárlástól eltérő célra felhasználni, ezeket átdolgozni, másolni, stb. A Webáruház szerzői és egyéb jogainak megsértése vagy e szerződés megszegése esetén azonnal jogi eljárást kezdeményez a jogsértővel szemben. A Webáruház használatával a felhasználó elfogadja, hogy az oldal tartalmának másolása vagy az itt meghatározott céltól eltérő felhasználása akkor is jogsértésnek minősül (jelen ÁSZF megszegésének), ha az esetleg nem állna szerzői jogi oltalom alatt. Minden ilyen jogsértés esetén a Felhasználó elfogadja, hogy legalább 50.000 forint kötbért köteles fizetni az Üzemeltetőnek, a kár mértékének külön bizonyítása nélkül is.

6.2) Az Üzemeltető fenntartja a jogot, hogy bíróságok vagy hatóságok előtt eljárást kezdeményezzen minden olyan személy ellen, aki a Webáruház használatával (ideértve a vásárlást is) jogsértést követ el, illetve arra kísérletet tesz. Az Üzemeltető nem vonható felelősségre semmilyen, harmadik személy által valamely felhasználó vagy vásárló rovására elkövetett jogsértés miatt.

6.3) Bármilyen, az oldal használatával vagy az oldallal kapcsolatos jogsértés, vagy az Üzemeltetőt ért érdeksérelem esetén az Üzemeltető jogosult a Felhasználó regisztrációját azonnali hatállyal felfüggeszteni, személyes és egyéb adatait valamint regisztrációját törölni. Az adatok a jogsértéssel vagy érdeksérelemmel kapcsolatos eljárások céljából továbbra is kezelhetők. A fenti lépésekről az Üzemeltető nem köteles értesíteni a Felhasználót.

6.4) A Webáruház vagy annak bármely része más domainen például keretes alkalmazásként – mintegy saját oldalainak részeként – történő megjelenítése kizárólag előzetes írásos engedély esetén lehetséges.

6.5) Az a weboldal, amelyen a Webáruházra mutató link elhelyezésre kerül, nem keltheti azt a benyomást, hogy a Webáruház üzemeltetője javasolja, támogatja az adott oldalon forgalmazott vagy kínált szolgáltatás vagy termék igénybevételét vagy megvásárlását. A linkelő weboldal nem tartalmazhat valótlan információt a Webáruház valamint a linkelő weboldal között fennálló jogviszonyról és a Webáruházról. A Webáruház minden rá mutató hivatkozás alkalmazása ellen fellép, amely árt a Webáruház hírnevének és érdekeinek.

7. HÍRLEVÉL

7.1) A felhasználóknak módjuk van a regisztrációjuk alkalmával, illetve később, az oldal használata során az Üzemeltető hírlevelére feliratkozni. A hírlevélre feliratkozás önkéntes. Feliratkozás esetén a felhasználó kifejezetten hozzájárul, hogy az általa megadott e-mail címre tájékoztató és kifejezetten reklámcélú tartalmak kerüljenek továbbításra az Üzemeltető által meghatározott időközönként.

7.2) A hírlevélről a felhasználó bármikor leiratkozhat.

8. PANASZÜGYINTÉZÉS

8.1) A panaszok bejelentésére, kapcsolattartásra használható cím, telefonszám, elektronikus levelezési cím a fentiekben került megjelölésre.

8.2) A vásárló panaszát szóban (személyesen vagy telefonon) vagy írásban jelentheti be a Webáruház elérhetőségein. Nem minősül panasznak, ha a vásárló a Webáruház működésével, tevékenységével kapcsolatosan tájékoztatást, állásfoglalást kér.

8.3) A Webáruház a szóbeli panaszt azonnal megvizsgálja, és szükség szerint orvosolja. Ha a vásárló a panasz kezelésével nem ért egyet, illetve ha a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a Webáruház a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul jegyzőkönyvet vesz fel, s annak egy másolati példányát a vásárlónak átadja, egyebekben pedig a következő pont szerint jár el.

8.4) Az írásbeli (ideértve az elektronikus úton) valamint telefonon tett panaszt a Webáruház – törvény eltérő rendelkezése hiányában – harminc napon belül írásban megválaszolja. Az ilyen módon előterjesztett panaszt a Webáruház egyedi azonosítószámmal látja el. A válaszhoz a Webáruház csatolja a panaszról felvett jegyzőkönyvet is. A rögzített panasznak tartalmaznia kell a panaszos nevét, címét, és a panasz leírását. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles, továbbá felhívja a vásárló figyelmét a jogorvoslati lehetőségekre. A válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, s azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni. A Webáruház által felvett jegyzőkönyv tartalmazza a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényben fogyasztói szavatossági igény bejelentése esetében a 19/2014 (IV.29.) NGM. rendeletben előírt adatokat.

Jogorvoslat: Fogyasztó jogosult továbbá békéltető testülethez fordulni. A Felhasználó lakóhelye szerint illetéke Békéltető Testületek listája és elérhetőségei az alábbi linken érhetőek el:

https://mkik.hu/a-bekelteto-testuletek-teruleti-honlapjai

9. EGYEBEK

9.1) Amennyiben a jelen ÁSZF bármely rendelkezését bíróság érvénytelennek találja, az érvénytelenség nem érinti az egyéb rendelkezések érvényességét, azok továbbra is érvényesek maradnak.

9.2) Európai Bizottság által fejlesztett és üzemeltetett online vitarendezési platform elérhető az alábbi linken: http://europa.eu/youreurope/citizens/consumers/internet-services/index_hu.htm

10. FELHASZNÁLÁSI FELTÉTELEK ELFOGADÁSA

A Webáruház használatával Ön kijelenti, hogy a felhasználási feltételeket megértette, azokat tudomásul vette, és az oldal használatának feltételeként elfogadja.