Az otthon újfajta melege az elektromos fűtőpanel

Adax elektromos fűtőpanel

Az elektromos fűtőpanel használata szuper megoldás, ha az otthonunkban szükség van kiegészítő fűtésre. Legyen akár kisebb vagy nagyobb alapterületű és belmagasságú a lakás, vagy a ház – fűtési rendszerének megtervezése komoly feladat. Lehet, hogy alkalmazkodni kell a helyi adottságokhoz, de az is lehet, hogy mindent úgy alakíthatunk ki, ahogyan csak szeretnénk.

Tehát az otthon fűtését jól át kell gondolni, amihez szakember segítségét érdemes igénybe venni. Ha a lakás vagy ház most épül, akkor bizonyosan fűtési tervet is kellett hozzá készíteni. Ehhez érdemes figyelembe véve az épület típusát, a geolokációs adottságokat, a kivitelezés költségeit és az elérhető előnyöket.

Magyarországon a legnépszerűbb fűtési rendszerek a szilárd tüzelésű, a hőszivattyús, a gáz- és az elektromos fűtés.

Kiegészítő elektromos fűtési megoldások

Általában az a legjobb fűtési megoldása otthonunknak az, amellyel a fűtési szezon költségei és a rendszeres karbantartás a legalacsonyabb összegű. Ez függ a hőszigeteléstől, a fűtési változattól és a hőleadó egységtől.

Ha különböző okokból a meglévő fűtési rendszer mellé szeretnénk kialakítani kiegészítő fűtési rendszert, akkor is több lehetőségből választhatunk. Szerintünk a legjobb megoldás erre az elektromos fűtőpanelek használata.

Ha felújítunk, akkor is jusson eszünkbe az elektromos fűtés. Az öreg, kattogó konvektorok vagy radiátorok helyére is érdemes lehet új elektromos fűtőpaneleket felszerelni.

Fűtési rendszerek

Ha gázzal fűtünk, akkor az történhet gázkazánnal, gázcirkóval, kondenzációs kazánnal. A gázzal történő fűtés kiépítése engedélyköteles, és a kondenzációs kazánhoz kötelező a dupla csövű kémény kialakítása. Ma az új építésű fűtési rendszereknél kizárólag kondenzációs gázkazán építhető be, ami az égéstermék egy részéből visszanyeri a hőt.

A szilárd tüzelésű kazán a másik legelterjedtebb fűtési mód itthon, és nem kell hozzá kiépített gázhálózat, tüzelőanyag viszont annál inkább.

szilárd tüzelésű fűtési megoldás kályhával

A napelemmel történő fűtés az egyik legmodernebb megoldás, amelynek bár magas a bekerülési költsége, hosszú távon visszahozza az árát. És akár még többlet energiát lehet vele termelni.

A radiátoros fűtés, valamint a padló-, fal- és mennyezetfűtés is elérhető és praktikus technológia a magáningatlanok esetében. Illetve léteznek a hőszivattyús és geotermikus fűtési megoldások, valamint az elektromos fűtőpanelek használata is.

Az elektromos fűtőpanel

Elektromos fali hősugárzó a folyamatos technológiai fejlődésnek köszönhetően ma már egy versenyképes megoldás, ha a fűtési rendszer megválasztásáról van szó.

A kisebb lakások vagy különböző méretű szobák felfűtésére is alkalmas az elektromos fűtőpanel. Ám igaz az is, hogy kiegészítő fűtésként is alkalmazzák. Emellett garázsok, téli kertek és nyaralók fűtésére is kiválóan alkalmas.

Méretéhez és teljesítményéhez képest nagyon hatékony fűt, és gyorsan felmelegszik, illetve bemelegíti a helyiséget, így például vizes helyiségekbe is szuper. Kisgyermekesek számára kifejezetten ajánljuk, hogyha szükséges, hogy a fürdő melegebb legyen a kisbabák, gyerekek fürdése, fürdetése közben. Érdemes figyelni arra, hogy milyen szabványoknak felel meg egy-egy modell. Léteznek kifejezetten vizes helyiégbe ajánlott darabok is, például a ClimaStar SLIM panelek.

A kertishop.com kínálatában található Adax és a ClimaStar elektromos fűtőpanel modellek bármilyen enteriőrű otthonban megállják a helyüket a formatervezett vonalvezetésnek köszönhetően.

Az Adax elektromos fűtőpanel

A kertishop.com kínálatában az Adax elektromos fűtőpanel alábbi modelljei vásárolhatók meg. A WiFi-s modellek mobiltelefon, tablet segítségével interneten keresztül közvetlenül a készülékhez kapcsolódva üzemeltethetők. Windows, iOS és android készülékekre is elérhető az applikáció.

Adax Neo

Adax Clea és Adax Clea WiFi

A Clea és Clea WiFi-t azok számára tervezték, akik nem elégszenek meg a középszerű dizájnnal. A magas minőség mind a fekete, mind a fehér edzett üveg felületen, mind pedig a rozsdamentes felfüggesztések kialakításán visszaköszön. A Clea az Adaxtól megszokott biztonságosan alacsony felületi hőmérséklettel üzemel, ezért kisgyermekek és háziállatok mellett is gond nélkül használható.

Az Adax Clea CP sorozat 42 cm-es magassággal, 3-féle fűtésteljesítménnyel (600-1000W), digitális, programozható termosztáttal, fehér és fekete színű edzett üveg előlappal kapható.

Adax Neo és Adax Neo WiFi

Az Adax Neo és Adax Neo Wifi egyesíti a gazdaságos működés és a modern esztétikai megjelenés által támasztott követelményeket. A digitális vezérlés és a kiváló hatásfok révén a mai fűtőpanelek között az Adax Neo az egyik leggazdaságosabb és emellett legstabilabb üzemeltetést biztosítja.

Az Adax Neo NP sorozat 37 cm-es magassággal, 7 féle fűtésteljesítménnyel (400-2000W), 4 féle színválasztékban érhető el (piros, fehér, fekete, ezüst).

Adax Glamox fűtőpanelekhez külön meg kell rendelni a termosztát, anélkül nem működik az elektromos fűtőtest. Továbbá metalálható kínálatunkban még az Adax VP10, VP11 és VPS modellek is.

Adax Neo színválaszték

ClimaStar elektromos fűtőpanel

Jelenleg a ClimaStar Optimus és ClimaStar Etna, Smart, Convex modellek mellett a ClimaStar SLIM fűtőpanelek érhetők el kínálatunkban. A ClimaStar ikonikus mintázata a mészkő és a pala fehér és fekete színekben.

A ClimaStar a hagyományos hősugárzókkal ellentétben akkor is képes hosszú ideig fűteni, amikor kikapcsolt állapotban van. Az egyedülálló Dual-Kherr kerámia hőtároló elemeinek köszönheti, amelyek a hagyományos hőtárolós radiátoroknál 4-szer több hő eltárolására képesek. Ezt a hőt ráadásul nem csupán konvekciós elven, hanem a sokkal kellemesebb hőérzetet adó hősugárzás elvén adnak le. Ez az a fajtája a hőnek, amit a cserépkályháknál is érzünk.

Kollégáink készséggel állnak rendelkezésre bármilyen az elektromos fűtőpanelekkel kapcsolatos kérdésekben. Segítenek a legmegfelelőbb modellt kiválasztani, amivel a lehető legoptimálisabban alakítható ki az elektromos (kiegészítő) fűtés otthon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük